Szolgáltatásainkról

„A siker létráját nem lehet zsebre tett kézzel megmászni!”
Arnold Schwarzenegger

  1. Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás
    Minden gyermek különleges emberi lény, aki a saját egyéni módján növekszik és fejlődik. Néhány gyermek később éri el a fejlődés mérföldköveit, mint társai. Az ő megsegítésére alakultak meg a kori fejlesztő csoportok, melyek a 0 – 6 éves korú eltérően fejlődő gyermekek és családjaik támogatói a szaktudásukkal.

    Egy gyermek születése mindig nagy öröm a családban. Gyermekeink fejlődése az esetek többségében megfelelő ütemben teljesül. Előfordul azonban, hogy valamilyen nem várt fordulat következik be a folyamatban, az átlagostól eltérő fejlődésmenet tapasztalható. Akár a szülés előtt, alatt, vagy az után történhet olyan probléma, ami meghatározza a kicsi későbbi fejlődését. Vannak olyanok, akik később kezdenek el mozogni, beszélni. Néhányan kihagynak pár mozgásformát. Akadnak olyan gyermekek is, akiknél jelentős elmaradás tapasztalható.

    Minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy megkapja a számára megfelelő fejlesztést. A korai fejlesztéssel megelőzhetők a későbbiekben kialakuló problémák. Az időben felismert rendellenesség és a megfelelően kialakított terápia jelentősen lerövidítheti a fejlesztés időszakát. A korai fejlesztés biztosítja, hogy minden gyermek eljusson addig, amíg a lehetőségei engedik, ezzel megkönnyítse és kiteljesítse a saját és családja életét is.
    Amit a szülők korai fejlesztésnek ismernek, a szakma korai intervenciónak / beavatkozásnak / hív, mivel feltételezi, hogy a különböző szakemberek együtt dolgoznak a gyermek fejlesztése érdekében. Nemcsak a gyermek állapotát tartják szem előtt, hanem a család igényeit, körülményeit is.

A korai intervenció célja, a gyermek állapotának javítása mellett a családi kompetenciák, a szülői szerepek, az elfogadás segítése, a család pszichés támogatása.

  1. Korai fejlesztésre jogosultak: Korai fejlesztésre, intervenciós szolgáltatásokra azok a gyerekek jogosultak, akik megfelelő differenciáldiagnosztikai vizsgálómódszerrel elvégzett vizsgálat során elmaradást mutatnak a mozgásfejlődés, az értelmi fejlődés, a beszédfejlődés, a szociális, érzelmi fejlődés, a figyelem, a magatartás és / vagy a látás, hallás területén. Emellett a korai fejlesztés szükségességét állapítják meg olyan diagnosztizált állapotokban, amelyek következménye nagy valószínűséggel fejlődési elmaradás lehet a későbbiekben.
    A korai fejlesztés megvalósítható otthoni ellátás, bölcsődei gondozás, fogyatékosok ápoló, gondozó otthonában, korai fejlesztő központban / Pedagógiai Szakszolgálat/ biztosított fejlesztés keretében. A szakértői bizottságnak kell megtalálnia azt a formát, amely a gyermek és a család számára a legmegfelelőbb.
    A korai fejlesztésben való részvétel biztosítása a szülő számára nem kötelezettség, hanem jog.
    A fejlesztés időkeretét a 15/2013. (II.26.) EMMI rendelet szabályozza.
  1. Intézményünk korai fejlesztés szolgáltatásaiban résztvevő szakemberek:
    • Gyógypedagógus (TANAK, Autizmus spektrum zavarok szakirány, Szomatopedagógus, Szurdopedagógus, Tiflopedagógus)
    • DSGM – terapeuta gyógytornász
    • Konduktor
    • Logopédus
    • Pszichológus

A korai fejlesztésben alkalmazott terápiák:
A korai fejlesztés és gondozás, egyéni foglalkozás, illetőleg – legfeljebb három – hat gyermekből álló – csoportfoglalkozás keretében valósítható meg.

Egyéni komplex gyógypedagógiai fejlesztés és tanácsadás: Az egyéni fejlesztés során a gyógypedagógus, a gyermek aktuális állapotát figyelembe véve, az erősségeire alapozva segíti a megkésett területeken a fejlődést. A körülmények kedveznek a bensőséges, oldott légkör kialakulásának.
Tanácsadásaink alkalmával a gyermekük állapotát, fejlődését, nevelését érintő kérdésekben kaphatnak segítséget a hozzánk forduló szülők.
A komplex fejlesztés területei: nagy – és finommozgás, hallási, látási és taktilis figyelem, beszédfejlesztés, kognitív funkciók, szociális viszonyulás, interakció, a kísérő pszichés folyamatok támogatása.
Csoportos foglalkozások: Amennyiben a gyermek szociális fejlettsége és életkora lehetővé teszi, csoportokat lehet létre hozni a hasonló típusú sérültséggel élő gyermekek számára. Valamennyi foglalkozás közös vonása, hogy tudatosan felépítve, meghatározott rendszerű, változatos, játékos feladatokkal biztosítja az örömteli együttlétet.

Mozgásterápia alkalmazása indokolt minden olyan esetben, amikor a tartás és/vagy mozgás funkciók primer vagy szekunder károsodása áll fenn

  1. Nevelési tanácsadás szakfeladat
    Nevelési tanácsadás szakfeladat keretében pszichológusok és gyógypedagógusok segítik a gyermekek kiegyensúlyozott fejlődését.

Tagintézményünkben elérhető a Marton-Dévényi Éva által kidolgozott Alapozó Mozgásfejlesztő Terápia. Kutatások és tapasztalatok bizonyítják, hogy a mozgásfejlesztés rendkívül hatékony azoknak a képességeknek az alakulásában, amelyek az iskolai beváláshoz szükségesek, így a gyermekek iskolai beválása a mozgásfejlesztés következtében sikeresebb lesz. Megfelelő fejlesztéssel korrigálható a probléma és nem kell a gyermeknek évekig iskolai nehézségekkel küszködnie.

Lehetőséget nyújtunk iskolaelőkészítő kognitív fejlesztő foglalkozásokon való részvételre. A terápia megkezdése előtt minden esetben egy vizsgálat – „Nagycsoportos óvodás korú gyermekek iskola előkészítő terápiát megelőző állapotfelmérő vizsgálata diagnosztikai mérőlap” – alapján történik, melynek során felmérjük a gyermek azon részképességeinek fejlettségi szintjét, melyekre szüksége van az eredményes iskolakezdéshez. Segítségével megismerjük erősségeit, melyekre alapozhatunk, és gyengeségeit, melyeket a fejlesztéseken erősíthetünk.

Tanulás módszertani terápiás foglalkozásokon megismerkedhetnek néhány hasznos tanulás módszertani technikával. A foglalkozások során:

– A diákok megtudhatják Magukról, hogy milyen módon tudnak a leghatékonyabban tanulni.
– Megismerhetik a GONDOLATTÉRKÉP készítésének technikáját, amely segít a jegyzetelésben, gondolkodásban, tanulásban.
– Megtudhatják, hogyan dolgozzák fel a kötelező olvasmányt a TÖRTÉNETPIRAMIS segítségével.
– Megtanulhatják hogy tudják használni a memóriajátékot az IDEGEN NYELV tanulásában.

Pszichológiai tanácsadás keretében:
– egyéni konzultáció,
– családterápia,
– relaxációs terápia,
– játékterápia,
– meseterápia igénybevételére is van lehetőség intézményünkben.
Tematikus (szociális készségfejlesztő) csoportokat időszakonként indítunk.
Pszichológusaink a járás oktatási-nevelési intézményeiben igény esetén csoportos ellátást is biztosítanak.
Intézményünk várólistát vezet a beérkezett igényekről, az első találkozás időpontját munkatársaink telefonon egyeztetik a jelentkezőkkel.

  1. Logopédia szakfeladat
    Logopédiai ellátás célcsoportjába azok a 0-23 éves, legfeljebb a köznevelésben nappali rendszerben tanulóijogviszonnyal rendelkező 16-23 éves kliensek tartoznak, akiknél a logopédiai szűrés,vizsgálat során megállapított logopédiai kórkép szükségessége és jogossá teszi a logopédiai alapellátásban való részvételüket.

    – 3. vagy 5. életévüket betöltött vagy az adott évben augusztus 31-ig betöltő gyermek,
    – első osztályos gyermekek, akik korábban nem vettek részt szűrésen,
    – önként szűrésre jelentkezők,
    – tankerület nevelési, oktatási intézményeiben elhelyezettek,
    – az ellátási körzetben állandó lakosok.

Az alapellátásban alkalmazott szűrőeljárások:

– MacArthur-Bates Kommunikatív Fejlődési Adattár I-II (KOFA):
Szülői kérdőív a 3. életévüket betöltött gyermekek beszéd- és nyelvi fejlettségével kapcsolatban.
SZÓL-E? Szűrőeljárás az Óvodai Logopédiai Ellátásban:
Az 5. életévüket betöltött gyermekek beszéd-és nyelvi fejlettségének szűrése logopédus szakember által, ami a beszédartikulációra és az írott nyelvi (írás és olvasás) készültségre irányul.

Elérhető logopédia terápiák:
– nyelvi késés
– artikulációs és fonológiai zavar
– beszédészlelés- és beszédmegértés zavara
– beszédfolyamatosság zavarai (dadogás, hadarás)
– rezonancia problémák (orrhangzósság)
– fonáció problémák (diszfónia-tartós, kóros rekedtség)

A logopédiai ellátás egyéni, vagy kiscsoportos formában, a gyermekek, tanulók nevelési-oktatási intézményében utazó ellátás keretén belül, vagy ambulánsan a szakszolgálat intézményében elérhető.

4. Gyógytestnevelés szakfeladat ellátása óraadó kolléga által valósul meg Ásványráró és Hédervár településeken. A gyógytestnevelésre szorulókat a kötelező szakorvosi szűrővizsgálat keretében felállított diagnózisok alapján az intézményekben látják el a gyógytestnevelő, az iskola napirendjéhez és a tanév rendjéhez igazodva.

5. Járási Szakértői Bizottsági szakfeladat
A szülők és az intézmények a gyermekek, tanulók fejlődésében észlelt eltérések, elakadások vizsgálata érdekében veszik igénybe a szakértői bizottsági feladatellátásban dolgozó szakembereink segítségét. Az első szakértői vizsgálat mindig a járási szakértői bizottságnál, a szülő kérelmére vagy egyetértésével indul. A komplex szakértői bizottsági vizsgálat a gyermekek, tanulók fejlettségi szintjéhez igazodó fejlesztési szükségletek meghatározása céljából történik. Eredményei alapján kerül megállapításra vagy kizárásra a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség, illetve súlyosabb probléma felmerülése esetén a sajátos nevelési igény.
A vizsgálat időpontjáról levélben küldünk értesítést, a vizsgálati időpontot megelőzően két héttel.

6. A kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozása keretében intézményünk közreműködik a korai tehetség-felismerésben, tehetségazonosításban, a tehetséges gyermekek, tanulók személyiségfejlődésének támogatásában, tovább irányításában, tanácsadást, támogatást nyújt a szülők számára.